A Budapest Fejlesztési Központtól kapott tájékoztató jellegű levélből sok mindent megtudunk a korszerű fejlesztési technikáról.

Tisztelt Szerkesztőség!

Bizonyára az Önök régiójából, településeiről is sokan ingáznak, akár naponta – munkába, iskolába – Budapestre. Tízből három ember választja a tömegközlekedést, amikor az agglomerációból a fővárosba utazik. A fennmaradó kétharmaduk pedig autóba ül, s nem tudja elkerülni a dugókat.

Ám van egy jó hírünk! Ebből a csapdahelyzetből javasol kiutat a – társadalmi egyeztetésen lévő – Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia, amely átfogó hálózatfejlesztési koncepciót ad, s a dugóban álldogálás helyett szabaddá tesz évente 150 milliárd forintnyi munkaórát. Továbbá a rozsdás, ipari vágányok alatt hatalmas kihasználatlan területeket szabadíthat fel és állíthat a város fejlődésének szolgálatába a stratégia: minőségi terek, például új P + R & B + R parkolók, minőségi parkok, megszépülő, korszerű vasútállomások létrehozásával. Valamint azzal, hogy sűrűbben járnak majd a vonatok az Önök települései és a főváros között.

S hogy mindezeken túl még mit ad ez az agglomerációban élő polgárok számára? Nem csak pénzt, hanem időt takaríthat meg az ingázóknak, akik többet lehetnek szeretteikkel, több idő jut pihenésre, vagy az otthoni teendőkre. Amikor viszont munkába jönnek, nem kell órákat dugókban tölteniük, könnyen találhatnak helyet autóiknak a P + R & B + R parkolókban.

A Budapestet és térségét, így az Önök kerületét, települését érintő, átfogó hálózatfejlesztési koncepció részleteit a https://budapestvasut2040.hu/ oldal mutatja be. Az ott található interaktív térkép segítségével vasútvonalakra lebontva lehet megnézni a tervezett fejlesztést.

A stratégiát bemutató kisfilm pedig az alábbi oldalon érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=RWJTinNx00Y&feature=emb_logo

Mint ismeretes, a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát február 4-én mutatta be Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Vitézy Dávid, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója és Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója. A stratégiáról társadalmi egyeztetés indult, amely megelőzi a Kormány döntését, így a kérdőív kitöltésével mindenki elmondhatja véleményét, amelyek beépítésére van lehetőség.

A stratégiáról

A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia az utóbbi 100 év legnagyobb vasútfejlesztéseit átfogó, a fővárost és agglomerációját érintő elővárosi kötöttpályás közlekedés – a MÁV elővárosi vasútvonalai és a hévvonalak – a fejlesztéséről szóló dokumentum. Egy megújult, kibővült hálózaton színvonalas vasúti szolgáltatás jön létre, amely természetes, környezet- és klímabarát választást kínál a városba irányuló és a városon belüli utazás során egyaránt.

A stratégia legfőbb célkitűzése az elővárosi kötöttpályás közlekedés versenyképessé tétele. A jövőben nem csak a mainál gyorsabban és kényelmesebben, hanem egységes bérlettel lehet majd utazni. A vonatok a mainál jóval sűrűbben járnának, a legforgalmasabb, fonódó szakaszokon néhány percenként követnék egymást. A megújult vonalakon legalább 3 metróvonal és számtalan úti cél lenne elérhető átszállás nélkül.

Kérjük a szerkesztőséget, számoljanak be a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiáról, a koncepció településüket, így olvasóikat, hallgatóikat és nézőiket érintő fejlesztéseiről.