A Házasság Hete rendezvény-sorozathoz egy külön akcióval csatlakozott be idén a Fiatal Családosok Klubja. Olyan házaspárokat kerestek, akik ebben az egy hétben segítenek népszerűsíteni ezt az intézményt – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Király Nóra, a klub alapítója. Hozzátette, a nyitóesemény vasárnap lesz az Erkel Színházban, ahol egy olyan házaspár a meghívott vendég, akik tavaly a Denevér című előadáson jegyezték el egymást.

Király Nóra elmondta, az akcióval mind a fiatalokat, mind a már házasságban élőket szeretnék megszólítani. Hozzátette, az utóbbi időben egyre magasabb mind a házasságkötések, mind a gyerekvállalások számai. Egy nemrég nyilvánosságra került kutatásra hivatkozva úgy fogalmazott, a fiatalok 85 százaléka házasságban és gyerekkel képzeli el a jövőjét. A probléma az, hogy az idő előrehaladtával a két gyerekből gyakran csak egy marad – fűzte hozzá.

Megjegyezte, hogy bár a Ficsak nem ítéli el az élettársi kapcsolatban élőket, de a stabil párkapcsolat – a statisztikák szerint is –a házassággal valósul meg. Hozzátette, a lényeg, hogy minél több gyerek szülessen egy párkapcsolatból.H

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány különféle kedvezményekkel támogatja a friss házasokat és ösztönzi a fiatalokat arra, hogy családban éljenek. Havi szinten több százezer forint megtakarításáról beszélünk – szögezte le.

Király Nóra szerint nagyon fontos látni azt is, hogy a Ratkó-unokák mára kikerültek a szülőképes korból, ezért eleve egy kisebb számú szülőképes női réteget kell nézni. A fogyó társadalom megítélésénél az arányszámokat kell nézni – mondta. Hozzátette, Magyarország az arányszámok tekintetében jó helyen áll Európában. Felvetette, hogy míg más országokban a népességnövekedést bevándorlással kívánják megoldani, addig hazánkban a kormány a fiatalok támogatásával éri ezt el.