Az Országgyűlés előtt lévő költségvetési javaslat tükrözi a kormány álláspontját – ismertette Novák Katalin. Elmondta, 2019-ben családtámogatásokra 2004 milliárd forintot fordítanak majd, ez az ideinél 75 milliárddal több, és követi a gazdasági növekedés ütemét. A családok is kiveszik részüket a magyar gazdaság erősödéséből, így arányosan részesülni is tudnak belőle – fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben, a szocialista kormányzás idején a családok támogatására fordított összeg „fele ennyi sem volt”, mint most.

Közölte, a kormány célja továbbra is az, hogy a magyar emberek a munkájukból jól meg tudjanak élni, és a jövedelmükből gyerekeket is tudjanak nevelni. Ezért is támogatják a munkavállalást és csökkentik a gyerekvállalással kapcsolatos terheket. A “családbarát adó- és járulékkedvezményekre” összesen csaknem 400 milliárd forintot fordítanak jövőre, ez több mint 10 százalékkal több az ideinél. Ebből a családi adókedvezményekre 355 milliárd forint jut – ismertette. Fontos lépésnek nevezte, hogy januártól tovább emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, és így jövőre havi szinten 40 ezer forint lesz, kétszer annyi, mint 2015-ben.

A jövőbe, a magyar családokba kíván befektetni a kormány

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kézműves foglalkozáson vesz részt a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban június 18-án (MTI Fotó: Bodnár Boglárka)

 

A gyed plafonja össze van kötve a minimálbérrel

A „munkaalapú családtámogatásokra”, így a csecsemőgondozási díjra (csed), a gyermekgondozási díjra (gyed), a várandósság alatt járó táppénzre jövőre 265 milliárd forintot fordítanak, 14 százalékkal többet, mint idén. A 32 milliárd forintos növekedés okai között említette, hogy egyre többen és egyre nagyobb bérek mellett vállalnak a gyermeknevelés mellett is munkát. A gyed plafonja össze van kötve a minimálbérrel, így amikor utóbbit emelik, akkor automatikusan emelkedik az előbbi – fejtette ki az államtitkár.

Közölte, jövőre otthonteremtésre 242 milliárd forintot irányoztak elő. Cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint veszély fenyegetné az otthonteremtési programot. „Ez nem igaz, folytatódik a program, a csok (a családok otthonteremtési kedvezménye); 2019-ben minimum változatlan feltételek mellett lehet igénybe venni az otthonteremtési támogatásokat” – mondta Novák Katalin. Közölte, jövőre 10 milliárd forintot biztosítanak a családbarát szülészetekre. Az a cél, hogy méltó körülmények fogadják a családokat minden szülészeti osztályon, ahol a legkevésbé kiszolgáltatottan, az emberi méltóságot leginkább szem előtt tartva, a legnagyobb biztonságban adhat életet az édesanya gyermekének – tette hozzá.