Áder János – egykori középiskolájában – kísérlettel, fotókkal, grafikonokkal tarkított előadásában azt hangsúlyozta: mindenkinek, magánemberként és közösségként is tennie kell.

Az államfő diákoknak tartott ötvenedik előadásában rámutatott: orvosként, mérnökként, közgazdászként, informatikusként vagy tanárként olyan kihívásokra kell majd hatékony, olcsó és fenntartható választ találniuk a hallgatóknak felnőttként, amelyek már most jelen vannak a világ mindennapjaiban. Ilyen az ivóvíz biztosítása, az energia-előállítás, -tárolás, vagy az aszály hatasainak kivédése.

Áder János beszélt a népességnövekedés hatásairól is. Minél több az ember, annál több a fogyasztás és ehhez egyre több energiára van szükség – mondta.