Érd új egészségházának épülete az önkormányzat együttműködésével, a Delfintel Kft. beruházásával valósult meg, mondta Aradszki András országgyűlési képviselő a szerdai ünnepélyes átadáson.

Hozzátette: az egészségházat energiatakarékos hűtés-fűtési rendszerrel, hőszigetelt nyílászárókkal és napelemes erőművel látta el a kivitelező. A különlegessége az a berendezés, amely az elhasznált levegőt elszívja és steril levegőt fúj be. A klíma pedig napenergiával működik az egész épületben, és csak akkor kapcsol át elektromos áramra, ha ez a lehetőség kimerült.

A házi- és fogorvosok a szomszédos Dr. Romics László Egészségügyi Intézményből költöztek át az épületbe. Mint Aradszki András elmondta, a szakorvosi rendelőintézet teljes felújítását is elvégzik, melynek munkálatai idén elkezdődnek.

Átadta Érd új egészségházát
 

 

A gyermekorvosok nemsokára ki is költöznek az épületből. Március 26-tól már nem a szakrendelőben, hanem a Budai út 14. szám alatt, illetve a Bagoly u. 47-ben rendelnek.

Aradszki András kiemelte, hogy a nyolc érdi háziorvosi rendelőből már csupán egy marad, amelyik még nem újult meg. Ez a Bagoly utcai rendelő azonban szintén új épületbe költözik majd, melynek már nemrég letette alapkövét a városvezetés.