A programban az édesanyák szoptatással kapcsolatos élménybeszámolói mellett kismama- és hordozókendő-bemutató, Dévény-tornával és újraélesztéssel kapcsolatos előadások, zenés, játékos foglalkozás is szerepelt. Az érdeklődők tanácsokat kérhettek és kaphattak a védőnőktől és egymástól, a nagyobb gyerekek pedig a játszószobában kúszhattak-mászhattak.

Mint Szakálné Dimov Mariann vezető védőnő hangsúlyozta: ez a rendezvény a gyermeküket szoptató édesanyák elismeréséről szól – ezért minden jelenlévőt, azaz mintegy hetven anyukát, meg is ajándékozott a védőnői szolgálat egy babás termékeket tartalmazó meglepetés-csomaggal.

Mint megtudtuk, Érden az anyatejjel táplált babák aránya magasabb az országos átlagnál: az egyéves gyermekek körében végzett felmérés szerint 64 százalékuk három hónapos korig, 52 százalékuk féléves korig kizárólag anyatejet kapott. A 12 hónapnál idősebb, még szoptatott babák aránya 42 százalék.

Érdemes megemlíteni, hogy megváltozott a kötelező státuszvizsgálatok rendszere: szeptember elsejétől az édesanyák a koragyermekkor.hu honlapról menthetik le a szülői kérdőívet, amit önállóan tölthetnek ki. A szülői megfigyelésen alapuló kérdőívet a védőnő átnézi, és ha szükséges, a gyermeket további vizsgálatra küldi. A kérdőív nemcsak online, hanem a védőnőknél is elérhető.