Az NMHH keddi közleménye szerint olyan esetekre derült fény, amikor ismeretlenek sms-t kértek hamis indokokkal, nyereményjátékra vagy adategyeztetésre hivatkozva, ám ezzel valójában a saját számlájukat gyarapították az üzenetküldő egyenlegéről. A csalás áldozatai ugyanis nem tudhatták, hogy az üzenet szövege telefonszámot és pénzösszeget tartalmaz, amit a saját számlájukról emel le a szolgáltató. Az egyenleget terhelő sms-hez korábban semmilyen biztonsági azonosítás nem tartozott, a szolgáltatást megrendelni és beállítani sem kell, alkalmanként pedig akár 15 ezer forintot is lehet így küldeni - írták. 
    
Az eljárást egyedüliként alkalmazó Magyar Telekom később megerősítette az üzenetküldés biztonságát, de azt a hatóság továbbra is kockázatosnak ítéli. A távközlési szolgáltató elzárkózott a becsapott előfizetők kártalanításától arra hivatkozva, hogy a károkat nem ő okozta, ám a visszaélések - hívta fel a figyelmet az NHMM - a Magyar Telekom rendszerén keresztül történtek.
    
A hatóság figyelmezteti az előfizetőket, hogy ne küldjenek számsort tartalmazó üzenetet ismeretlenek kérésére, károkozás esetén pedig tegyenek feljelentést. Az NMHH az egyenlegek feltöltésre a készpénzes, bankkártyás vagy internetes megoldásokat javasolja.  
    
A kifogásolt felöltési módot megtiltó hatósági döntés nem jogerős. A tiltás a határozat jogerőre emelkedésétől számítva addig érvényes, amíg nem születnek meg a szükséges biztonsági intézkedéseket az előfizetők pénzügyi védelmére.
    
A Magyar Telekom az MTI-vel közölte, hogy fellebbezést nyújtott be az NMHH határozata ellen.
    
A szolgáltató álláspontja szerint az SMS-ben történő egyenlegfeltöltés nem elektronikus hírközlési szolgáltatás, így erre nincs hatásköre az ügyben eljáró Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak.  
    
A Magyar Telekom keddi közleménye szerint a kifogásolt egyenlegfeltöltés az ügyfelek kényelmét szolgálja, az eljárás biztonsága érdekében pedig már több intézkedést is hoztak. Az üzenet elküldését követően megerősítő kérdést küldenek az ügyfélnek, aki a tranzakciót csak a megadott kódszó beírásával tudja elindítani, ezt követően pedig értesítést kap a feltöltésről is. 
    
Megjegyezték, hogy más megoldásokhoz képest alacsony az sms-egyenlegfeltöltés aránya, a csalások száma pedig ezen belül sem éri el az 1 százalékot.  
    
A Magyar Telekom feljelentést javasol azoknak, akik csalás áldozatainak érzik magukat, és közölte, hogy mindegy konkrét ügyben együttműködik a rendőrséggel.