Hozzátette: jelenleg Győr és Törökbálint egy részén már elérhető a vállalat Hipernet 5G szolgáltatása. Az idén az 5G mellett nagy hangsúlyt kap a digitális termékek fejlesztése, ami a mobil-pénzügyi szolgáltatásokat, IoT-megoldásokat, illetve az ígéretes startupokkal a közös, ügyfelek számára értékteremtő szolgáltatások bevezetését jelenti. Szintén a 2021-es tervek között szerepel az eSIM bevezetése a Telenornál - közölte.
 
A tavalyi kihívásokkal teli év volt a Telenor számára, a járványhelyzetben a telekommunikáció szerepe alapvetően felértékelődött - mondta a vezérigazgató.
 
Kitért arra is, hogy  a 2021 elején lebonyolított frekvenciaaukción a vállalat sikeresen licitált a 900-as és 1800-as frekvenciatartományban is, 15 évre meghosszabbítva ezen sávokban a rendelkezésre álló frekvencia-licenszeket, amelyért 56,854 milliárd forintot fizetett. A Telenor a 2020-as NMHH frekvenciaaukción 35,6 milliárd forintért szerzett az 5G bevezetéséhez szükséges frekvenciát a 700 és 3600 MHz-es tartományokban, ez utóbbiban Magyarországon a legnagyobb egybefüggő frekvenciasávot, 140 MHz-et szerezve.
 
Rámutatott: a 2020-as és 2021-es aukciókon a vállalat megfelelő mennyiségű frekvenciához jutott ahhoz, hogy a magyarországi jelenlétét hosszú évekre magas minőségű, innovatív szolgáltatásokkal biztosítsa.
 
Tavaly belföldön a megszokott éves növekedési trendeknél jelentősebb hálózati forgalomnövekedést ért el a társaság, az előző évhez képest. A mobilnet-forgalom éves szinten átlagosan mintegy 30 százalékkal nőtt, ami meghaladja az évről-évre megfigyelhető forgalomnövekedési trendet. A lebeszélt perceket vizsgálva éves szinten átlagosan 10 százalékos növekedést mértek, amit elsősorban nem a hívások darabszámának, hanem a hívások hosszának növekedése eredményezett. A külföldi utazások elmaradása miatt a roamingforgalom trend szerint várt növekedése azonban elmaradt.
 
A mobilfizetési szolgáltatások forgalmában kimutatható volt a díjmentes parkolás hatása, alacsonyabb forgalmat okozott a mobilszámlával fedezett parkolások terén, amelyet a mobil lottó növekvő forgalma kis mértékben kompenzált a 2020-as évben.
 
A veszélyhelyzeti korlátozások eredményeként területileg megváltoztak az ügyfelek mobilhasználati igényei, aminek kiszolgálására az év első felében több mint 200 helyszínen hajtott végre tervezetten felüli hálózati finom-hangolásokat a Telenor - sorolta a vezérigazgató. Jelentős lépéseket tettek az értékesítés online felületekre terelése irányába. Az első lezárásokat követően 40 százalékkal nőtt az online önkiszolgáló alkalmazás használata, és éves szinten is 30 százalék fölötti volt a növekedés - mondta.
 
A Pannon GSM néven alapított Telenor Magyarország 1994. március 27-én Magyarországon elsőként indított kereskedelmi GSM-szolgáltatást. A jelenleg 75 százalékban a cseh PPF Csoport, és 25 százalékban az Antenna Hungária tulajdonában álló cég a magyarországi piac egyik vezető mobiltávközlési vállalata.