Érdligeten a Papi földeknek nevezett területen záportározót és rekreációs központot létesít a Modern Városok Program keretében az önkormányzat. A városliget projekt részeként mintegy ezer fát, valamint dísznövényeket telepített a parkba a városvezetés, ami nemcsak a pihenni vágyókat, hanem a szabadidős és sporttevékenységek szerelmeseit is kiszolgálja majd, emellett a gyermekeknek is szórakozást nyújt. A tavon pedig – ami elsődlegesen vízgazdálkodási céllal létesült – csónakázni is tudnak majd a látogatók.

Nemcsak a Papi földek területe, hanem a környék utcái is megújulnak: a Tétényi út aszfaltot kap majd, ha a városliget (illetve a közeli 40-es vasútvonal) munkálatai befejeződnek, és nem terheli már nehézgépforgalom a földes utcát.

Ideiglenes járdát kap a Tétényi utca
 

 

Ezt a környékbeliek már nagyon várják, hiszen sokan járnak erre a Bányalég utcai buszmegálló, illetve a tétényligeti vasútállomás felé, főleg, hogy a másik környékbeli vonatállomást lezárták a pályaépítés miatt. A csapadékos télnek, illetve az olvadásnak, valamint a nehézgépjárműveknek köszönhetően annyira leromlott a Tétényi utca állapota, hogy nemcsak gyalog, hanem autóval is alig lehetett már itt közlekedni. Ezért a szakemberek az úttestről letolták a saras felső réteget, és a városligeti új kerítés mentén hozzákezdtek egy ideiglenes járda kialakításához. Ezt murvával burkolják – tudtuk meg Kopor Tihamér képviselőtől, aki elmondta azt is: az aszfaltozás és a rendes járda kialakítása is hónapokon belül megtörténik – annak függvényében, hogy a vasúti és a városligeti építkezés mikor fejeződik be, hiszen aszfaltozni akkor érdemes, ha az úttestet már nem terhelik a nehézgépjárművek.

A mintegy hatszáz méteres ideiglenes járda költségét a városliget kivitelezője gazdálkodta ki, a munkálatok várhatóan pedig még a héten befejeződnek.