Érden, ahol a lakosság zöme kertes házban él, szinte nincs olyan kert, ahol legalább egy gyümölcsfa ne volna. Ez nem véletlen: sok ingatlan régen hobbitelek, nyaraló volt, másutt gyümölcsösök húzódtak, és bár ma már az érdiek többsége nem csupán a hétvégéket tölti Érden, hanem itt is él, a gyümölcsfák szeretete megmaradt, ahogy a telkek viszonylag nagy mérete is.

A csemeteosztó akcióknak már hagyománya van a városban: korábban Kopor Tihamér, önkormányzat képviselő (Fidesz-KDNP) több alkalommal szervezett tavasszal Hulladékért facsemetét akciót – egy-egy zsáknyi, a lakókörnyezetben összeszedett hulladékért facsemete járt ajándékba. A fácskák az Elvira-majorból származtak – innen vásárolta most is kedvezményes áron az Összefogás Egyesület azt a hatszáz fácskát, amit Érden, valamint Sóskúton és Pusztazámoron osztottak szét. Ezúttal hulladékot nem kellett vinni cserébe. Az érdieknek háromszáz gyümölcsfa jutott, amit húsz perc alatt elkapkodtak az érdeklődők. Minden fajta kapós volt – az alma, a körte, a meggy, a cseresznye és a dió is.

Aki kérte, metszési, ültetési tanácsokat is kapott, de az általunk megkérdezettek ezt nem igényelték. Mint mondták, van már gyümölcsfájuk; most a nem termő, problémás egyedeket szeretnék lecserélni, vagy a régi mellé ültetik az újat.

„Bizony, nem magamnak ültetem, hanem a gyerekemnek, unokámnak” – mondta egy idős férfi.

Ingyen gyümölcsfacsemetét kaptak az érdiek
 




A faosztáson részt vett Aradszki András országgyűlési képviselő is, aki hangsúlyozta: a mostani akciónak köszönhetően remélhetőleg még tisztább lesz a levegő, és még élhetőbb a város. Ami jó az embereknek, az jó Érdnek is – tette hozzá.

T. Mészáros András polgármester pedig arról beszélt: ha van rá igény, a jövőben is szerveznek majd csemeteosztó akciót.