Az épületben öt tárgyalótermet, nyolc dolgozószobát és egy ügyfélközpontot alakítottak ki. A bíróság egy polgári és egy büntető bíróval kezdi majd meg a működését, és fokozatosan töltik majd fel a létszámot. Az Érdi Járásbíróság engedélyezett létszáma egy elnök, egy elnökhelyettes, hat büntető és tíz polgári bíró. A szabálysértési és végrehajtási ügyek intézését bírósági titkárok végzi majd, míg a bírák tevékenységét igazságügyi alkalmazottak segítik a jövőben.

A bíróság várhatóan 2020. elején költözhet végleges helyére, a Szabadság térre. Ebben az épületben már 11 tárgyalóterem lesz, amihez 18 bírói dolgozószoba, ügyfélcentrum és egyéb helyiségek tartoznak majd, hasznos alapterülete pedig 3530 négyzetméter lesz. Ahogy Borbély Attila, az Országos Bírósági Hivatal képviseletében az érdi testület csütörtöki ülésén tartott tájékoztatójában hangsúlyozta, az érdi lesz Pest megye legnagyobb járásbírósága.

Az érdiek és környékbeliek évtizedek óta vártak már az érdi bíróság létrehozatalára, hiszen mostanáig Budaörshöz tartoztak, ami Érdről közösségi közlekedéssel nagyon körülményesen közelíthető csak meg. Az Érdi Járásbíróság illetékességi területe Érd, Diósd, Tárnok, Százhalombatta, Sóskút, Törökbálint, Pusztazámor lesz; ennek megfelelően módosul a Budaörsi és a Budakörnyéki Járásbíróság illetékességi területe is.

A már folyamatban lévő ügyeket az Érdi Járásbíróság nem veszi át, viszont a 2019. január elsejét követően indított polgári perek esetén a keresetlevelet már ide kell benyújtani.

Az Érdi Járásbíróság elérhetőségei: 2030 Érd, Felső u. 43. Tel.: 23/585-900 Fax: 06-23/232-238.