Szabó Ferenc közleménye szerint a nő kézbesítőként dolgozott a nagykátai járásban, rendszeresen vitt ki pénzküldeményeket is. A vádlott 2019 októberében nehéz anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntött, hogy a kézbesítés helyett a kisebb értékű utalványok összegeit a címzettek aláírását hamisítva megtartja magának.

A hiányt a későbbi kézbesítésekből akarta pótolni úgy, hogy azokat a korábban kiesettek részére vitte ki.

A nő 2019 októbere és decembere között tizennégy sértett részére mintegy ötszázezer forintot - javarészt gyermekek után járó ellátást, kisebb összegű nyugellátást vagy egyéb járadékot - nem kézbesített.

A Pest megyei főügyész hozzátette: a bűncselekményre egy panasz miatt indult belső vizsgálatkor derült fény, a sértetteket ezután kártalanították.

Az ügyészség a nő ellen kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat - olvasható a közleménybe