Tavaly megújult az Ürmös utca, a Tárnoki és a Vincellér utca között, most pedig az Ürmös folytatását, a Csaba utcát építteti újjá a Diósdi útig a városvezetés. Megújul továbbá a Folyondár utca Törökbálinti út és Alsóerdősor utca közti szakasza, valamint az Alsóerdősor utca az Eperfa és a Folyondár utca között – egyebek közt erről is beszélt T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján.

Kitért arra is, hogy a Szent István–Lőcsei–Szovátai út csapadékvíz-elvezetésének kiépítése is elkezdődik idén, sőt várhatóan be is fejeződik. A Szent István és a Szovátai út ezenfelül új aszfaltot is kap – emelte ki a polgármester, hozzátéve: a város nyugati oldalán folytatódik a csapadékvíz-elvezetési program.

„A kivitelezés mellett elindul több tervezési folyamat is: a fenyves-parkvárosi új intézményeink megközelítését szolgáló útvonalaké, az Elöljáró utca–Velencei út forgalomirányított csomópontjáé, valamint a Budai–Diósdi utak találkozásánál lévő körforgalom turbókörforgalommá való fejlesztéséé, és több más csomóponté is” – fűzte hozzá a polgármester, aki bejelentette, hogy idén korábban kezdik a földutak kátyúzási munkálatait.

Korábban kezdődnek az érdi útfelújítások
 

 

„Amint a téli hideg enyhül, megkezdjük ezt a munkát, mivel ezek a zúzott köves mellékutak nagyon tönkrementek a sok esőtől, fagytól. A mart aszfaltos utcákat később állítjuk helyre, mert ahhoz melegebb időjárás szükséges” – mondta T. Mészáros András.

A polgármester a tájékoztatón végezetül beszámolt arról, hogy egyeztetést kezdeményezett az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, a közterület-felügyelet, valamint az Érd és Térsége Hulladékkezelési Kft. között, hogy együttműködés szülessen a még meglévő lakótelepi szelektív hulladékszigetek környékén a szétszórt szemét csökkentéséről.

„Kamerákkal fogjuk ezeket a területeket figyelni, az ÉTH gyakrabban üríti majd a gyűjtőharangokat, az ÉKFI feladata pedig a folyamatos takarítás lesz” – hangsúlyozta a városvezető.