A pénzügyminiszter kiemelte: a pályázati kiírásra több mint négyszeres túljelentkezés volt, ezért a Pénzügyminisztérium vizsgálja a meghirdetett keretösszeg emelésének lehetőségét, hogy a támogatásban részesülő vállalkozások száma tovább nőhessen.
 
Pest megye az uniós előírások miatt a hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb uniós fejlesztési forráshoz jut hozzá, ezért a kormány 2021-ig összesen több mint 80 milliárd forint támogatást nyújt hazai forrásból a térség fejlesztéseire - tette hozzá.
 
Ismertetése szerint a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésére irányuló pályázat célja, hogy támogassa a Pest megyei vállalkozások eszközbeszerzését, a versenyképességük növelését és a munkahelyek megtartását. A támogatás összege cégenként a 300 millió forintot is elérheti.
 
Ebből a vállalkozások olyan kapacitásbővítő beruházásokat valósíthatnak meg, amelyekre tényleges piaci igény mutatkozik, javítja a technológiai felkészültséget és a hatékonyságot. A termelőeszközök, gépek beszerzése mellett a pályázat keretében lehetőség van új informatikai eszközök és gyártási licenc vásárlására, információs technológiai fejlesztések megvalósítására is - mondta Varga Mihály.
 
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság újraindításában kiemelt szerepe van a munkahelyek védelmének és a beruházások támogatásának. Pest megyében, ahol a regisztrált kis- és középvállalkozások közel 10 százaléka működik, különösen fontos az olyan fejlesztések támogatása, amelyek hozzájárulnak a vállalkozások erősítéséhez, a munkahelyek megtartásához.
 
A térség vállalkozásai kevesebb uniós forráshoz juthatnak hozzá, ugyanakkor jelentős fejlesztési igény mutatkozik a részükről, ezért a Pénzügyminisztérium várhatóan még idén újabb pályázatot hirdet Pest megyei szállodák, panziók, kis- és középvállalkozások fejlesztésére költségvetési forrásból - jelezte a pénzügyminiszter.