Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, 2010 előtt senki sem tudhatta, hányan vannak a várólistákon, 2012-ben azonban a kormány az adatokat hivatalossá tette és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által vezetett listákon kell időpontot adni. Ezen időszak alatt a korábbi 70 ezres várólista mintegy 27 ezresre, vagyis a harmadára csökkent a műtéti körben, miközben évente 200 ezer műtétet végeznek hazánkban - tette hozzá.
    
Az államtitkár kiemelte, 2010 előtt forráskivonás volt az ágazatban, azóta infláció feletti mértében emelkedik évről évre az egészségügyi kassza összege: 2018-ban például 600 milliárddal nagyobb lesz, mint amekkora 2010-ben volt.
    
Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, hogy az orvoselvándorlás mértéke is jelentősen csökkent, 2017-ben a harmada volt a 2010 előttinek.
    
Az államtitkár közölte, hogy az elmúlt nyolc évben csak vidéken 500 milliárd forintot költöttek el egészségügyi fejlesztésekre. A fehérvári kórházzal kapcsolatban megjegyezte, hogy ez az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően és a jövőben induló belgyógyászati tömb építése után európai szintű intézmény lesz.
    
Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a szocialista kormányok a Szent György Kórház 12 milliárdos fejlesztési tervét előbb 8 milliárdosra csökkentették, majd azt is elvetették. 2010 után az Orbán-kormány az első döntések között visszaadta a forrást és a beruházás már meg is valósult.
    
Mint mondta, amit eddig ígértek az elmúlt időszakban, abból minden megvalósult, a 12 milliárdot meghaladó fejlesztések is megtörténnek majd a kórházban.
    
Cser-Palkovics András fideszes polgármester hangsúlyozta, hogy az egészségügy az utóbbi időszakban igenis hozzájárult a város fejlődéséhez. Kulcságazatnak nevezte, mert a befektetőkkel történő tárgyalásokon mindig szóba kerül a helyi egészségügyi ellátás, mindaz, amit a leendő dolgozóknak, a külföldről érkező szakembereknek és családjuknak biztosítani tud a város.

Magyarországon a várólisták a 2-3. legrövidebbek Európában
 



    
Elmondta, hogy a Modern városok program keretében, 12-13 milliárd forintból az épület- és eszközfejlesztések mellett több mint négyszáz parkolóhelyet hoznak létre. Jogerős építési engedélyek vannak, a közbeszerzési eljárás is elindult - fűzte hozzá.
    
Csernavölgyi István főigazgató közölte, hogy 2010 óta több mint 14 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre a kórházban. A múlt év végére eljutottak oda, hogy lejárt tartozásuk nem volt.
    
A közeljövőben csaknem egymilliárdból fejlesztik az egynapos sebészetet, 700 milliót költenek a szakemberek lakhatásának javítására, valamint 200 millióból laborokat fejlesztenek. A Modern városok program keretében megvalósuló új belgyógyászati tömb 12 ezer négyzetméter alapterületű lesz, az ötemeletes épületrész a tervek szerint 2020-ra épül meg.