A villamosenergia-társaság hétfőn kikapcsolta az elektromos áramot az érdi Vörösmarty gimnáziumban, ahol épp emelt szintű érettségi vizsga folyt. Tette ezt úgy, hogy a tankerületi központnak túlfizetése volt, nem pedig tartozása – fejtette ki T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján.

Mint elmondta: ő maga lengyelországi útján értesült a történtektől az iskola igazgatójától, és azonnal intézkedett, hogy visszakössék az áramot. A Vörösmarty gimnázium mellett a Bolyaiban és az Érdligetiben is ki akarta kapcsolni az áramot a szolgáltató, ám az intézmények munkatársainak ezt sikerült megakadályozniuk.

„A tankerület június 7-én minden számlát kiegyenlített. Egy nagyon régi, még a KLIK átalakítása előtt keletkezett belső információs levél volt az, ami elrendelte az érdi iskolák áramkikapcsolását, és mintha az ELMÜ észre sem vette volna, hogy befizettek minden elmaradott számlát. Sőt a Vörösmarty gimnáziumnak 300 ezer forintos túlfizetése van” – jegyezte meg T. Mészáros András.

A gimnáziumnak a jogtalan kikapcsolásért tízezer forint kártérítés jár, ezt azonban a városvezetés nem tartja elégségesnek, és további lépéseket fontolgatnak. Mint T. Mészáros András hangsúlyozta: érettségi vizsga idején akkor is felháborító lett volna az áram kikapcsolása, ha az intézménynek történetesen valóban lenne tartozása és nem túlfizetése.