Érd közgyűlése csütörtökön hatályon kívül helyezte a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek behajtását szabályozó érdi rendeletet. Ennek oka, hogy az a kormányrendelet, amire az önkormányzati jogszabály épült, időközben módosult, tehát az önkormányzatnak már nincs felhatalmazása behajtási díj beszedésére. Mint a testületi ülésen elhangzott, több településen nem veszik ezt ilyen szigorúan, és továbbra is élnek ezzel a lehetőséggel. A behajtási rendelet tavaly májusi életbelépése óta egyébként 10 millió forint értékben folytak be díjak. Ezt az összeget zömmel a közúthálózat javítására fordította az önkormányzat.  

Az ülésen döntés született emellett az Eurovelo 6 kerékpárút érdi szakaszáról is. A városvezetés korábban egy négy útvonaljavaslatból álló csomagot bocsátott a NIF Zrt. elé. Az engedélyező hatóság kizárta a Duna-part mellett, a magaspart oldalában futó szakasz lehetőségét, a magaspartra vezető két verzióval kapcsolatban pedig további vizsgálatot javasolt, így az önkormányzat a negyedik verziót választotta, amely akadály nélkül megvalósítható. A kerékpárút a Mély úton futna a pincesor tetejéig, onnan pedig Százhalombattáig a már meglévő – a célnak megfelelően átalakítandó – úton. A kerékpárút a gáton is kiépülne, immáron a budapesti közigazgatási határon belül is, a 6-os útig.

Döntés született arról is, hogy Érd pályázatot nyújt be az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására, ezen belül is járdaépítésre, a rendelőintézet könnyebb megközelítését szolgáló, Alsó és Felső utcai járdaszakaszok, valamint a Béke téri járdák újulhatnának meg 85 százalékos támogatással. A beruházás 45 millió forintba kerülne, a város szeretné a lehető legnagyobb forrást, 40 millió forintot igényelni erre a célra.