Az egész országban működhet az egységes elektronikus jegyrendszer 2020 nyarára a helyközi közösségi közlekedésben. A projektet a Közlekedéstudományi Intézet és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. konzorciuma 17,8 milliárd forintból, uniós társfinanszírozással valósítja meg – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Közölték, a fejlesztéssel egy nemzetközi szinten is egyedülálló, integrált, komplex rendszer jön létre Magyarországon, amelynek része a valós idejű, interneten és mobiltelefonon is elérhető utastájékoztatás.

A helyközi szolgáltatók meglévő rendszereinek és eszközeinek beépítésével létrejön a közösségi közlekedésben egységesen használható elektronikus jegy. A műszaki feltételek megléte esetén az országos rendszerhez a helyi szolgáltatók is csatlakozhatnak, ezzel háztól-házig megvalósul az „egyjegyes” utazás.

Forgalmi zavar és rendkívüli esemény esetén a szolgáltatók felett álló országos forgalomirányító gondoskodik az utasok biztonságos és minél kényelmesebb továbbszállításáról. Az utazási kedvezmények jogszerű igénybevételének igazolására is alkalmasak lesznek a már használatban lévő elektronikus kártyák, mint például az e-személyi – ismertette a tárca.