Sokszoros a túljelentkezés

Harminchét kiállító és ezerötszáz diák vett részt a Pest Megyei Kormányhivatal által, az Érdi Tankerületi Központ közreműködésével szervezett csütörtöki pályaválasztási kiállításon a Batthyány tornacsarnokban.

Délelőtt a diákok ismerkedtek Érd és megye középfokú oktatási intézményeivel, délután pedig a szülők, akiknek a kormányhivatal és az iparkamara jóvoltából pályaválasztási tanácsadást is tartott.

Pályaválasztási tanácsadó kérdésünkre elmondta: kevés az a diák, aki konkrét elképzelésekkel rendelkezik 14 évesen, nagyon sokan a szülői minta, az általuk kedvelt tevékenység alapján szeretnének választani.

Mint Sárközi Márta tankerületi igazgatótól megtudtuk, az érdi diákok többsége gimnáziumban szeretne továbbtanulni. A helyi iskolák pedig nagyon népszerűek, így többszörös a túljelentkezés.

„A Kós szakképző iskolát is előszeretettel választják, és a százhalombattai Széchenyit is kedvelik az érdiek. Általában nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is fontos, hogy helyben tanulhassanak tovább a fiatalok” – húzta alá a tankerületi igazgató.

Nyílt napokkal várnak az iskolák

Érden már három gimnáziumban tanulhatnak tovább a diákok: az egyházi fenntartású Marianumban a 2018/19-es tanévben indult el a gimnáziumi tagozat, egy osztállyal, és ősszel már megtartották a beiskolázási tájékoztatót is a jövő tanévre – ezt várhatóan még egy alkalommal megismételik.

A Gárdonyi gimnázium – ahol egy nyelvi és egy sportosztály indul jövőre is – november 28-án, 10 órai kezdettel tart nyílt napot.

A Kós szakképző iskola – amelynek szakgimnáziumi osztályaiban négy, a szakközépiskolaiban pedig tizenegy szakmát sajátíthatnak el a gyerekek – november 21-én és december 12-én, 9-től 12 óráig tart nyílt napot, Nyitott műhelyek rendezvényt pedig november 28-án, szintén 9-től 12 óráig.

A Vörösmarty gimnázium – amely az ország legjobbjai közt szerepel – nyílt napot nem tart; a beiskolázási szülői értekezletet szeptemberben rendezték, akkor indultak a felvételizők számára az iskolai tehetséggondozó szakkörök, november 9-16. között pedig megrendezik beiskolázási tanulmányi versenyeiket – az első négy-négy helyezett mentesül az adott tantárgyból a szóbeli felvételi vizsga alól. A VMG-ben a nyolcadikosok általános, idegen nyelvi, matematika, biológia, kémia, humán tagozatokra jelentkezhetnek.