A szállodák átlagos foglaltsága országosan két százalékponttal, 61,3 százalékra nőtt 2018-ban az előző évhez képest - mondta el a lapnak Sárvári-Deák Zsófia, a MSZÉSZ főtitkára. A bruttó átlagárak is nőttek, ahogy az országos bruttó bevételek csaknem kilenc százalékkal, 453 milliárd forintra emelkedtek.

A rekorderedmények főleg az erős belföldi keresletnek köszönhetők. Ezt igazolja, hogy a magyar vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma országos szinten 4,3 százalékkal, a külföldieké 1,8 százalékkal nőtt 2017-hez képest. A 2018. évi szállodai vendégéjszakák számának 45,7 százalékát a belföldi vendégek generálták.

A pünkösdi előrejelzéssel kapcsolatban a főtitkár elmondta, hogy idén sok szálloda nyolcvan százalék feletti foglaltságra vagy csaknem telt házra készül. Az MSZÉSZ szerint a foglaltság idén is várhatóan a tavalyi szinten alakul, de amiatt, hogy a hosszú hétvége közel esik a nyári szabadságokhoz, illetve a tanévzáráshoz, elképzelhető, hogy több, főleg gyerekbarát szállodában a tavalyi szint alatt marad foglaltságban és bevételekben az idei pünkösdi időszak.