Ünnepi szentmisével zárult ma a Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola jubileumi éve. Az iskolát – amelyet 1935-ben alapítottak a Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek, majd a II. világháború után államosították, és 1987-ben bezárta kapuit – 1991-ben indították újra, Hajdu Ferenc plébános kezdeményezésére. A mostani szentmisén, amelyet Spányi Antal megyéspüspök mutatott be, együtt ünnepelték az elmúlt huszonöt esztendőt a tanítványok, a szülők és Érd lakossága, valamint városvezetése.

Spányi Antal megyéspüspök a Helyi Híradóknak azt mondta: "a katolikus iskola olyan keresztény és emberi értékeket próbál átadni a gyerekeknek, s rajtuk keresztül a családnak és a társadalomnak, mint a család szeretete, a hit és a közösség, a felelősségvállalás, kötelességtudás értéke".

Hajdú Ferenc püspöki biztos szerint a visszatekintés és a köszönetnyilvánítás mellett előre kell nézni, hiszen az iskola mindig a jövőről szól, így aztán a következő huszonöt évet tartják igazán fontosnak.

Nemcsak a jubileumi év zárása miatt kezdődik új fejezet az iskola életében, hanem azért is, mert ősszel megkezdődik az intézmény bővítése: egy 1664 négyzetméteres új szárnyat húznak fel, egyházmegyei beruházással. Itt új tornaterem, ebédlő, négy tanterem, az udvaron pedig zárt sportpálya kap majd helyet.