"Az Érdi Sport Kft. finanszírozási feltételei a jövőben megváltoznak. Ezért nemcsak a profi játékosokkal, de - szakmai döntés alapján - az edzőpárossal is szétválnak útjaink" - áll a gazdasági társaság közösségi oldalán megjelent keddi közleményben.
 
A Szabó Edina, Rácz Mariann edzőpáros 2010 óta hatszor vezette bajnoki bronzéremig a csapatot, amely ebben az időszakban négyszer végzett dobogós helyen a Magyar Kupában.
 
"Minden körülményt figyelembe véve, nem tudunk, és nem is akarunk a jövőben többségében külföldi és költséges hazai játékosokból álló, megfizethetetlen csapatot fenntartani. Ezt a veszélyhelyzet kialakulása miatt változó piaci körülmények és a kézilabdacsapatot fenntartó önkormányzat forrásai sem teszik többé lehetővé" - áll a közleményben.
 
A cég leszögezte, hogy a csapat a továbbiakban is az élvonalban szerepel, a rövid távú cél pedig az Érdi Sport Kft. működésének stabilizálása, a rendelkezésre álló pénzeszközök racionális és takarékos felhasználása, valamint az újrakezdés előkészítése.
 
Hosszú távon az eddigiekkel szemben az elsődleges cél a tehetséges érdi fiatalok, az utánpótlás szakszerű nevelése lesz.
 
A gazdasági társaság vezetése hétfőn megkezdte a tárgyalásokat egy olyan szakmai stábbal, amely a felvázolt célok és finanszírozási feltételek mellett garanciát tudnak nyújtani az utánpótlás-nevelés valódi megteremtéséhez, az érdi kézilabda fokozatos üzleti alapokra helyezéséhez, a szponzorok, támogató partnerek bevonásához és az új játékoskeret kialakításához. A további részletekről a jövő héten adnak tájékoztatást.
 
Szabó Edina április 15-én jelentette be, hogy anyagi okok miatt az érdiek felnőtt keretének minden tagjával közös megegyezéssel szerződést bontottak.