A hetven évet felölelő Tánc-Ünnep című nagyszabású gálaműsort a Szegedi Szabadtéri Játékokon adják elő július 23-án. A Naplegenda című produkció a zempléni fesztiválon, a Hetven év alatt a világ körül című szabadtéri kiállítás a Hagyományok Háza előtti Corvin téren lesz látható - ismertette a jubileumi évad programjait Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

Az együttes mindennapjaiba bepillantást engedő fotóalbum jelenik meg júniusban Végtelen motívum címmel, az őszi programok között szerepel az együttes új produkciója, valamint a Történetek a Magyar Állami Népi Együttesről című filmsorozat negyedik és az ötödik részének bemutatója az Urániában - tette hozzá.

A jubileumi évadban látható, 70 év színei című darab a társulat történetének legsikeresebb előadásaiból készült válogatás, amely az együttes alkotóinak művészetét idézi meg a Hagyományok Házában június 26-án.

A Tánc-Ünnep című, korokon átívelő összművészeti előadás az ötvenes évektől napjainkig mutatja be az együttes művészetét július 23-án. Az erre az alkalomra készült gálaműsorban fellép mások mellett Lajkó Félix, a Szent Efrém Férfikar, Ferenczi György és az első pesti rackák, Brassói-Jőrös Andrea és Staszny Zsófia operaénekesek, valamint a Szolnoki Szimfonikus Zenekar.

Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője azt hangsúlyozta, hogy ez a produkció az elmúlt hetven év erejét és esszenciáját közvetíti.

Június 24-én mutatják be az együttes mindennapjaiba bepillantást engedő fotóalbumot Váradi Levente fotóművész képeiből. A Végtelen motívum című kötet a jubileumra készült és Magyar Állami Népi Együttes előadásait és a kulisszák mögötti életét örökíti meg a 2019-20-as évekből.

Hetven év alatt a világ körül címmel szabadtéri kiállítás nyílik az együttes székháza, a Hagyományok Háza előtti Corvin téren. A tárlat tablókon, hirdetőoszlopokon, monitorokon és viseletbe, jelmezbe öltöztetett bábuk segítségével mutatja be a hetven esztendő történetét és művészeti eredményeit.

Nyáron több helyszínen is lehet majd találkozni a Magyar Állami Népi Együttes produkcióival, többek között a tavaly húsz éves Naplegenda című előadással Tokajban.

Az őszi programok között szerepel az együttes új bemutatója Idesereglik, ami tovatűnt - Óda az énekes madárhoz címmel. A Tamási Áron eredeti műve nyomán készült műben az autentikus folklór a kortárs színházi játékstílussal kerül szerves egységbe.

A hazai fellépések mellett a határon túl és Európa-szerte is turnézik az együttes, augusztus végén a szerbiai Zentán, szeptember közepén Erdélyben lépnek fel több helyszínen, októberben Liszt-mozaikok című előadásukkal vendégszerepelnek Londonban, ahol a Magyar Állami Népi Együttes zenekara a Royal Philharmonic Orchestra-val lép színpadra.

A 65. évfordulóra készült el az együttes történetét bemutató filmtrilógia, amit az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítettek, és amit a Duna Televízió is műsorára tűzött. Idén, a 70. évfordulóra további két résszel bővül a Történetek a Magyar Állami Népi Együttesről című filmsorozat, a negyedik és az ötödik rész bemutatója október 10-én lesz az Urániában.