Jakab István hozzátette: Kárpátaljáról 104 tonna gabona gyűlt össze, ez több mint ezer gazda adománya. Ha kevés is van, adnak belőle, mert tudják, hogy mekkora segítséget jelent - mondta. 
 
2011-ben, a kezdeményezés indulásakor 10 tonna adományt ajánlottak fel a gazdák, tavaly pedig már 605 tonnát. Az adományozók létszáma néhány százról több ezerre nőtt. 
 
A Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett Magyarok Kenyere program 2018-ban Magyar Örökség Díjban részesült - mondta. Hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés emberek tömegét, gazdák jelentős részét mozgatja meg, mindenki önkéntes munkában, önkéntes adományát adja. Jelentős eredménynek nevezte az összefogást, azt ahogy a gazdák segítenek, a malmok ingyen őrölnek, a költségeket a kamara és a Magosz állja.