Vasúti pályaudvarokon és egyéb forgalmas helyeken nyílhatnak újabb kormányablakok, a nemrégiben a Nyugati és a Keleti Pályaudvaron átadott ügyfélpontok után Békéscsabán, Székesfehérváron, Érden és Győrben is. Így az emberek munkába menet, a lehető legrövidebb időn belül tudják majd elintézni az ügyeiket, és kaphatják meg a szükséges okiratokat - mondta Tuzson Bence.
    
Az államtitkár arra is kitért: céljuk, hogy a kisebb ügyekben ne kelljen a megyeközpontokba fáradniuk az embereknek, akik a járási hivatalokhoz is fordulhatnak ezekkel a problémákkal, de emellett az országban jelenleg közel 300 kormányablak is működik, s ezeken keresztül az állampolgárok színvonalas módon tudják elintézni ügyeiket. Mivel az emberek jellemzően az említett ügyintézési pontokon találkoznak az állammal, igyekeztek a szolgáltatások színvonalával és a közigazgatás dolgozóinak közösséggé formálásával is javítani ezt a tapasztalatot - számolt be a politikus.
    
Tuzson Bence arra is kitért: az ügyintézési pontokon folyamatban van a közigazgatásban szereplő különböző adatbázisrendszerek összehangolása, emellett pedig az ügyfélkapun keresztül, otthonról történő ügyintézés lehetőségeinek kiszélesítését és mindinkább felhasználóbaráttá alakítását is tervezik.