Húsvétkor több mint 600 ezren utaztak vonattal – tíz százalékkal többen, mint a tavalyi húsvéti hétvégén, a május elsejei hosszú hétvégén pedig öt százalékkal növekedett az utasszám az egy évvel korábbihoz képest, ezért számítani lehet arra, hogy pünkösdkor is nagyon sokan választják a vasutat.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a MÁV-START azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és helyjegyeket elővételben váltsák meg. Használják a jegyértékesítő automatákat, vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás és az otthoni menetjegynyomtatás lehetőségét, továbbá az online vásárolható és a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható e-vonatjegyet. Ez utóbbi esetben 10 százalék kedvezmény érvényesíthető. Az automatáknál vásárlóknak 5, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok. Március 30-tól a korábbiakhoz képest kétszer annyi, azaz naponta már 150 peremidős járat közül lehet választani.