Az adminisztrációs terhek csökkentését és az ellenőrzések hatékonyságát növelő új borjogi szabályozás mellett fontosnak tartják a pénzügyi segítség biztosítását is az ágazat részére - tette hozzá a tárcavezető a közleményben.
 
Nagy István hangsúlyozta, a Covid-járvány nem egyenlő mértékben sújtotta a borászatokat, összességében a borkészletek elmaradnak mind a tavalyi szinttől, mind pedig a sokéves átlagtól, azonban egyes bortermelőknél így is nagyobb mennyiségben halmozódhattak fel borok.
 
A segítség részeként a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelők részére nyújtott támogatást 2020 után idén is igényelhetik majd az érintett pincészetek. Ehhez 1,5 milliárd forint támogatási keretet biztosítanak - hangsúlyozta a miniszter a közleményben.
 
Az erről szóló miniszteri rendelet szeptember elején jelenik meg, a támogatást pedig októberben kell majd kérelmezni - írják a közleményben.
 
Kitérnek arra, hogy ezen túlmenően az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés keretében EU-s forrásból lepárlási támogatást biztosít azon termelők részére, akik a járványügyi intézkedések miatt nehezebben tudták értékesíteni boraikat.
 
A tárcavezető azt is kiemelte, hogy a Covid-19 világjárvány következtében tovább élesedik a világ borpiacán tapasztalható verseny, ennek megfelelően Magyarországnak is fokoznia kell az állami bormarketing  tevékenységét. Kulcsfontosságú, hogy az általános, állami bormarketing program részére megfelelő nagyságú, dedikált források álljanak rendelkezésre. A program célja a magyarországi borfogyasztás mennyiségének stabilizálása, az exportált palackos borok árának emelkedése és értékének növekedése - hangsúlyozta Nagy István a minisztérium közleményében.
 
A 2021-2025. között évi mintegy 800 millió forintos költségvetésből megvalósuló állami bormarketing program a magyar bor legfőbb célpiacait célozza meg: Magyarországot, Közép-Európát (Németország és a V4-ek), Észak-Európát (Finnország, Norvégia és Svédország), valamint az EU-n kívüli angolszász országokat (Egyesült Államok, Egyesült Királyság és Kanada) - tájékoztatott az Agrárminisztérium.