Az egészségügyi szolgáltatóházban gyógyszertár, felnőtt és gyermek háziorvosi rendelő, védőnői szolgálat kap majd helyet, és ide költözik a körzeti megbízotti iroda is. Az épület tetőterében közösségi tér lesz, és parkoló is tartozik majd az épülethez.

Az intézmény építése az alapkőletétellel elkezdődött – mint Bács István alpolgármester csütörtökön elmondta, várhatóan jövő tavaszra adják át az épületet. A mintegy 250 millió forintos projektbe az eszköz- és bútorbeszerzés is beletartozik.

Elkezdődött Érd új egészségházának építése
 

 

Az egészségház Staud József érdi gyermekorvosról kapja a nevét, aki a 90-es évek közepéig a Velencei út – Bagoly utca sarkán álló épületben fogadta a betegeket, amíg fel nem épült a Bagoly utcai, mára nagyon leromlott rendelő. A gyermekorvos szolgálatteljesítés közben, tragikus körülmények közt hunyt el – mondta az alpolgármester.

Aradszki András országgyűlési képviselő az ünnepélyes alapkőletételen azt hangsúlyozta: ez Érd utolsó olyan orvosi rendelője, ami nem újult még meg az elmúlt évek alatt. A Fidesz–KDNP-s politikus elmondta azt is, hogy a Romics László Egészségügyi Intézmény szomszédságában nemrég épült új egészségház átadására is sor kerül még ebben a hónapban.

Elkezdődött Érd új egészségházának építése