Érd közgyűlése hétfő délutáni rendkívüli ülésén úgy döntött: támogatja a RADO Kosárlabda Sportegyesület célkitűzéseit. Az egyesület – amely 2008 óta működik Érden, elsősorban a Kőrösi iskolában, és csapatai a Magyar Kosárlabda Szövetség országos bajnokságában sikeresen versenyeznek több korosztályban – TAO-forrásból, illetve a város támogatásával új kosárlabda-pályákat szeretne létesíteni Érden. A Vörösmarty gimnáziumban pedig szeretné beindítani az utánpótlás-nevelést.

A pályák kialakítását az egyesület 70 százalékos támogatási intenzitású pályázat benyújtásával szeretné finanszírozni. A maradék 30 százalékot a város biztosítaná: ez azt jelenti, hogy a 30 és fél millió forintos összköltségből a város 9,1 millió forintot fizetne.

A sürgős előterjesztéssel benyújtott határozati javaslatot 13 igen szavazattal és 4 tartózkodással fogadta el a grémium. Az MSZP-DK-Együtt frakció nem támogatta a javaslatot; indoklásuk szerint azért, mert nincsenek információik arról, hogy a beruházás milyen feltételek közt fog megvalósulni, és a lakosság igénybe veheti-e a pályákat. Bács István alpolgármester elmondta: a pályákat bárki használhatja, aki az iskola területére jogosult belépni: elsősorban a diákok.

A közgyűlés egyebek közt döntött a közétkeztetésről szóló önkormányzati rendelet módosításáról is: szeptember elsejétől a szolgáltatásban részt vevők a csekkes, készpénzes, átutalásos és banki pénztári befizetés mellett a csoportos díjbeszedési megbízást is választhatják. A térítési díj összegét előre, a tárgyhót megelőző hónap 20. napjáig kötelesek megfizetni a szolgáltatást igénybe vevők, kivéve a bölcsődei, óvodai térítési díjat, mert azt utólag, a tárgyhót követő hónap 20. napjáig kell megfizetni.